Akárkivel beszélek, mindig ez a vége.

Pedig pontosan olyan vagyok, amilyen a tévében vagy online bárhol, bármiben.

És valahonnan innen indult ennek a blognak az ötlete is.

Szenvedélyesen vitatkozó, kitágult pupillákkal lelkesedő vagyok.

Örök idealista, aki ugyanannyira hisz a pillanat pótolhatatlanságában, mint a szeretet végtelenségében.

Imádok rajongani és rajongókat látni.

Élményeket adni, álmok elérésében segíteni.

Apa vagyok, férj vagyok, aki az egyén szabadságát mindennél fontosabbnak tartja.

Nem hiszek a korlátokban, az “illik”-ben és az elvárásokban.

Nem gondolom, hogy a biztonság a fegyelemből vagy a félelemből eredezhet, ahogy a rend és a béke is csak szerencsés körülmény az életünkben. Amiért minden nap tennünk kell.

Nem hiszek a háborúban, sem a nosztalgia csábítóan hamis ígéretében egy világról, ami visszafelé épül újra.

A jövőben hiszek.

A természet megújulásában.

A tudomány erejében és a hosszú, beszélgetős sétákban egy baráttal. 

Imádom nem megérteni, amit a tini fiam csípőből érez, imádom látni, ahogy a régi, elavult, betokosodott gondolatainkat és elképzeléseinket felülírja az élet és a tapasztalat.

Ezt vallom.

A jó szokások és az inspiráló tradíciók megélését, amíg azok nem bántanak vagy bélyegeznek meg másokat.

Szeretem az életet, de még jobban szeretek másokat látni élni...és élni hagyni.