“Mehet Ádám, jöhetnek, csak ne fussanak.”
A kedvenc pillanatom csütörtökön. Kinyílik a célegyenes közepén a kapu, és mindenki elkezd rohanni, hogy elsőként fészkelhesse be magát a boxutcában a kedvenc csapatához. Amikor az egy éves várakozás után megtörténik az, amit hónapokig terveztek. Megtörténik az, ami az alapja ennek a sportnak.
F1
Rajongó és rajongott találkozhat.
Az első kép ez a pillanat.
Tudjuk, hogy úgyis rohanni fogtok.
Tudjuk, hogy mondhatok én bármit.
Beszűkült a látásotok, csak vöröset vagy sárgát vagy kéket láttok.
Nem baj, így van ez jól.
És innen megy ez az őrület 2-3 órán át. Visítozás, sikoltozás, tolakodás.
Én pedig a végén, amikor csak tehetem lemegyek közétek. Ha még beszélni kell, akkor leviszem magammal a mikrofont.
És leülök a vizes fűbe, nekidőlök a falnak, mert itt vagyok újra ugyanaz a rajongó, aki mindig is voltam.
Nem jut eszembe az ezer interjú a pilótákkal, a sok utazás, a rengeteg bejelentkezés vagy a Boxutca magazin.
Nem F1-es újságíró vagy "tartalomgyártó" vagyok, csak boldog.
A második kép ez a pillanat.
Mindkét fotót tőletek kaptam.
Nagyon köszönöm! Nincsenek szétretusálva, vagy javítva.
Nem élesek, de őszinték.
Ilyenkor nem nagyon fényképezek, próbálom megélni a pillanatot.
Mert ezek a legfontosabbak.
Még mindig…
#f1 #hungaroring #emlékek #csütörtök
(A képen az F1 rezidense, DJ Admin és jómagam vagyunk láthatóak.)