Influenszerek
Hú, nagyon kiakasztottak titeket az influenszerek idén. Látom, érzem, és hát sokan meg is írtátok. Pedig igazából a legtöbbel a világon semmi gond nincs a paddockban, sőt…teljesen indokolt, hogy ott vannak. Különösen azok, akik szakmai tartalmat gyártanak és mindezt jól teszik.
Amit most levezetek nektek nem lesz új, de annyian kérdeztek erről és annyian puffogtak, hogy muszáj kicsit tisztába tenni a miérteket és a hogyanokat.
Már csak azért is, hogy legközelebb könnyen kezelhessétek őket lélekben és ne kapjak 31 telefonos üzenetet és 230 privátot, amiben mindenki anyázik.
Here we go…
Nem fogok újat mondani: az F1 üzlet.
Hiába szeretnétek azt hinni, hogy nem az…de.
Nem a rajongókért van, hanem azért, hogy azok a cégek, akik rengeteg pénz invesztálnak bele, ezt valahol visszakeressék és megsokszorozzák.
Így működik a sport. Minden sport.
Nem azokról az edzőkről beszélek, akik 70 évesen is Tiszakürt-ön az utánpótlást nevelik fillérekért, éjjel nappal.
Ők a valódi hősök és a sportolók, akik az életüket teszik fel a sikerre. De amikor majd felkerülnek ezek a gyerekek a fősodrásba, kíméletlenül elkezdik értékesíteni őket.
Az élsport, így az F1 is a hírverésből /médiaértékből/ él.
Ismeritek a pilótákat, ismeritek a történeteiket, megszeretitek őket és szurkoltok nekik. És ezért mindent is látni szeretnétek róluk. Vesztek sapkát, vesztek jegyet, laktok hotelben vagy sátorban, buszoztok, esztek néha a pályán, fizettek a tévés szolgáltatónak, hogy lássátok a közvetítéseket…vagy előfizettek az F1TV-re.
Tiszta sor…már csak azt kéne elérni, hogy élőben is odasétálhassatok az imádott pilótáitok közé.
Azt viszont nem lehet.
Mert ez a sport egy luxus brand. A kiváltságosok játszótere, pályán innen és azon kívül is.
Nem mehet oda akárki.
És itt van a paradoxon.
Ha nem mehet oda akárki, akkor hogy a fenébe fogjátok látni mi történik a paddockban? Mi építi fel a kíváncsiságotokat, ami miatt veszitek a cuccokat és spóroltok egész évben a jegyekre?
Azon túl, hogy száguld pár autó 70-75 izgalmas kört, honnan fogjátok vágyni a csillogást és a motorhomeok különleges atmoszféráját?
Na, erre voltak régen az újságírók.
Csináltak interjúkat, mutogattak -nagyon szigorú szabályok mentén- fotókat, filmeket a színfalak mögül.
Most is vannak, csak kicsit más lett a dolgunk….és néha kevesebbet engednek be, mint korábban…mert kell a hely a youtubereknek.
Mert bizony megjelent a social média és hírtelen mindenkiből újságíró lett.
Ha volt egy telefon a zsebedben bármit és bármikor meg tudtál mutatni a világnak, így szépen, lassan megszokta a világ, hogy mindent élőben lát. Akármikor. On Demand.
És szépen, lassan az F1 exkluzív zártsága kezdett inkább hátrány lenni, mint előny.
Hírtelen nehezen érthető lett és titkolózó ez a sport, különösen a fiatalabb generációnak. Nem a fanatikusokról beszélek, ők ma is otthon nézik és jegyzetelik a fordulatszámokat és gumistratégiákat. A nagyközönségről beszélek, akik felületesen, de szeretik és élvezik a versenyeket. Miattuk érezhetitek úgy, hogy nagyon alacsony lett a kerítés a paddock körül.
Jogosan.
Amikor életem első tudósítós hétvégéjén 2014-ben odamentem a médiaigazgató Matteóhoz, és megkérdeztem, hogy posztolhatok-e fotót a boxutcából facebookra, hidegzuhany volt a válasza:
“Persze…ha soha többet nem akarsz ezután itt dolgozni, nyugodtan posztolj bármit.”
Spártai szigor volt…nem is értettem. És nem csak ott.
Volt kollégám, aki évekig ágált a facebook liveok ellen, mert abban hitt, hogy az exkluzivitást megöli a túl nagy hozzáférés. És simán lehet, hogy igaza volt a saját korcsoportjában, de a világ ezt eldöntötte helyettünk. Amikor hírtelen felindulásomban elindítottam a facebook liveokat a Boxutca oldalán, nemcsak szokatlan volt, de szembe ment minden tévés szabállyal is. Ugyanakkor magától értetődő volt minden fiatalnak. A mai napig kapom a “jók voltak nagyon a liveok”- üzeneteket.
De ez hiába próbálta az F1 ezt a fajta sejtelmességét megőrizni, mint megközelítés, elavult.
Ne feledjétek, hogy a Liberty előtt az F1 küszködött. Zuhant a népszerűség, nehezen mentek a jegyek, drága volt.
Amikor Bernie eladta, azonnal drasztikus kommunikációs modellváltás jött, lett Netflix sorozat, a gridlányok a monacói hotelszobák helyett a levesbe mentek, felépült a rajongói zóna, lett látványos főcím, amiben a pilóták jelentőségteljesen néznek rátok és persze lett saját zene is. Szépen sorban.
Aztán a 2020-as évekre a legnagyobb kiaknázatlan médiafelület az F1-nek az influenszerek “földje” lett. Ők azok ugyanis, akik mindenkinél több embert érnek el, ráadásul valamennyire vigyáznak arra, hogy a tartalmuk vizuálisan rendben legyen, tehát kicsit az esélye, hogy rettentően ronda fotókat posztolnának a saját taknyában úszó Carlos Sainzról.
Ezért az F1 modellt váltott.
Elkezdte az összes létező influenszert meghívni és minden posztot megenged nekik.
Sőt, a csapatok is ugyanezt csinálják.
Régen csak az üzleti partnerek, vagy az adott csapathoz közel álló barátok, helyi ismerősök jöhettek ki a paddockba sétálni, ma már versengés van az influeszerekért.
Igen, azokért is, akik soha egy árva versenyt nem néztek meg.
Igen, azokért is, akik utálják az F1-et.
De leginkább azokért, akiknek milliós követőbázisuk van és egy poszttal több média megjelenést generálnak, mint a teljes célegyenesben lévő lelátón ülő rajongó összes családi posztja a hétvégéről.
Ez az üzlet rideg valósága, és ez nem fog változni. És ezt nem elfogadni, demagógia.
Felesleges sértődötten hőbörögni, amikor beleharaptok a rántott húsos szendvicsbe és kibontjátok a félig meleg vizeteket a 14-es kanyar felett az állóhelyen, miközben a telefonotokon nézitek a világ legtahóbb valóságshow hőseit, ahogy a garnélarákos spagettit eszegetik a Red Bull motorhomeban, és közben azt kérdezgetik, hogy melyik csapatban versenyez a biztonsági autó. Ti élitek meg a versenyt, ők maguk puszta hirdetőoszlopok.
Az F1-nek olcsó, az influenszerek meg szétposztolják magukat, mert a világ egyik legexkluzívabb sportjának a központjában etetik őket, Michelin csillagos séfek.
Win-win.
Mindig nagyon vigyorogva nézem őket, de sosem haragszom rájuk ezért.
Nem gondolom, hogy egy tényleg népszerű tartalomgyártó ne érdemelné meg, hogy itt legyen. Vagy valaki tényleg azt gondolja, hogy Hide The Pain Harold, Arató András nem érdemelte meg, hogy ott legyen? Dehogynem. Színfolt volt, nagyot ment, imádtuk mind.
És ha valaki 30 éve műsorvezető, popsztár vagy ismert író, sportoló, teljesen legitim vendége az F1-nek. És ha vigyorogva posztol a családdal, annak örülök. Nagy élmény, já nekik.
Sokkal inkább vetem meg azokat, akik -akár szakújságíróként, vagy szakmai influenszerként- egész hétvégén arról kommunikálnak, hogy mekkora VIP-k ők. Nekik külön hely van a fejemben és a pokolban is.
És ha javasolhatok valamit, ez legyen az ökölszabály.
Ha találtok egy tartalomgyártót, akik lefotózza magát egy motorhome tetején és annyit ír a képe alá, hogy V.I.P.,az nyilván nem túl jó fej ember. (De nyugodjatok meg, a rajtrácsra valószínűleg még ő sem mehet ki.)
De nem miatta nem kaptatok jegyet a versenyre, és legfőképp nem miatta nem mehettek be ti a motorhomeok közé.
Az ott egy színház, mind szerepet játszunk ott és mind pontosan tudjuk valójában mennyit érünk.
És innentől kezdve mindnekinek a saját önértékelésére van bízva, hogy mi fáj neki és mi nem.
Mert az az influenszer, aki V.I.P.-nek gondolja magát, és ezt kiposztolja (miközben mondjuk a vendéglátó csapata nevét sem tudja leírni rendesen), végül lehet, hogy szomorúan megy haza és nincs más öröm az életében, mint a szakmai VIP-érzete 6 órán át. Remélem kevés ilyen van, de ne feledjétek: ő a státusz miatt jött csak.
De ha te reggel felkeltél 4-kor, kijöttél 8-ra a pályára, leültél az egyik dombra a családdal vagy a pároddal és végignézted a futamot és vettél egy Ferrari pólót, amire egész évben spóroltál és utána hazaaraszoltál a dugóban, hogy beájulj a pároddal az ágyba, vagy a haverokkal újra megnézd és átbeszéld a versenyt, hidd el: sokkal teljesebb F1 élményt kaptál, mint bármelyik VIP a paddokban. Közhely, de az utazás mindig sokkal értékesebb, mint az érkezés. A civil influenszer vendégek csak a megérkezést kapják az F1-ből.
Valójában végigdolgozzák a napot, csak nem tudják.
Holnap egy másik exkluzív rendezvényen szelfiznek majd, aztán egy harmadikon.
Neked, mint F1 rajongó megvan a teljes versenyélmény. Ez megfizethetetlen.
Mindneki másnak pedig ott van a Mastercard.

